Art of haven logo
Az Art of Haven Fazekas Ákos gitáros instrumentális projektjeként indult 2003-ban. Az ezt követő években több saját terjesztésű album jelent meg, majd az első nagyobb váltás 2009-ben jött el, mikor a projektből zenekar lett. A világhírű gitárosok dalaiból összeállított tribute-műsorunk előadásai után, elkezdtük saját számaink megírását is, majd 2011-ben újabb lépést megtéve, az instrumentális zenei korszakot magunk mögött hagyva, kiadtuk első énekkel gazdagított kislemezünket. Az évek során az együttes magja körül folyamatosan cserélődtek a tagok, több zenei irányt és ötletet is kipróbáltunk, akusztikus és metal zenei műsorainkon, és stúdiófelvételeinken folyamatosan, párhuzamosan dolgozunk. Célunk, és koncepciónk, a kezdetek óta ugyanaz: A dalainkon keresztül szeretnénk átadni az emberi lélek, és a természet magasztosságának egyedülállóan komplex, és sokszínű mivoltát.